Balázs Dénes

Székely (kászonimpéri) származású apa és rimaszombati származású anya gyermekeként született Debrecenben. 1926-ban a család Mezőhegyesre költözött, ahol édesapja a ménesbirtok raktárkezelője lett. Iskoláit Tótkomlóson, Makón, a Návay Lajos Felsõkereskedelmi Iskolában, majd Debrecenben végezte. 1940-ben édesapja betegsége miatt (aki a következő évben meghalt) a család visszaköltözött Debrecenbe. 1942-1943-ban két nagy kerékpártúrát tett az akkori Magyarországon, melyek során 5200 kilométert tett meg, eljutott többek között a Székelyföldre is, meglátogatva az apai rokonságot. 1943-ban a Debreceni Dohánygyárban kezdett dolgozni, majd 1944-ben leventeként behívták katonának. A frontszolgálatot sikerült elkerülnie, de hamarosan szovjet hadifogságba esett és három évig végzett kényszermunkát a szumgaiti lágerben. Hazatérve a Kőbányai Dohánygyárban dolgozott, ezért édesanyjával együtt Érdligetre költözött. Budapesten bekapcsolódott a Kinizsi Sportkör természetjáró mozgalomba, megismerkedett Jakucs László barlangkutatóval, majd 1954-ben húsz főnyi csapatával feltárta az Aggteleki-karsztvidéken, Égerszög közelében levő Szabadság-barlangot. 1957-ben a Vecsembükki-fennsíkon kutatott, majd a következő évben a tornagörgői Mészégető-zsombolyt tárta fel nyolcfős kutatócsoportjával. 1956 januárjában megindította a háború utáni első szpeleológiai folyóiratot, Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztató néven. A később Karszt és Barlang címmel megjelenő folyóiratot haláláig ő szerkesztette. 1985-ben indította el a Földrajzi Múzeumi Tanulmányok című szakfolyóiratot, melynek 12 száma jelent meg 1993-ig. 1958 telén indult első egyszemélyes kutatóútjára Kínába, ahol elsősorban a dél-kínai karsztvidéket tanulmányozta Guangxi, Yunnan és Guizhou tartományokban. 1959-1962 között esti tagozaton elvégezte az ELTE földrajz szakát. Anyaggyűjtésként doktori disszertációjához újabb tanulmányutat szervezett a Közel-Kelet karsztvidékeinek bejárására 1962-ben. Ennek során Maár Imrével bejárták Libanon, Szíria, Jordánia karsztvidékeit, valamint Egyiptomban a Kirenaikai-táblát. 1964-ben doktori címet szerzett, disszertációját a karsztkorrózió problematikáiból írta. 1964-1965-ben a trópusi karsztok és az indonéziai vulkanikus szigetek kutatása céljából újabb nagy tanulmányutat szervezett. Ezúttal Horváth Mihály barlangkutató tartott vele, neki azonban egészségügyi okokból hamarabb haza kellett térnie. A Szovjetunión, Kínán és Burmán át utaztak Indonéziába, ahol többek között Nusa Barung szigetén végeztek karsztkutatásokat, de csaknem valamennyi nagyobb szigetet felkeresték. Ennek a túrának a tapasztalataiból írta első ismeretterjesztő könyvét Hajóstoppal az indonéz szigetvilágban címmel, melyet később 25 másik követett. Indonéziából hazatérve feladta állását az élelmiszeripari minisztériumban és hivatásos geográfusként működött tovább. 1967-1968-ban Afrikába szervezett négytagú expedíciót, melynek során egy lengyel kamionnal szelték át a Szaharát Tripolitól Fort Lamyig, majd Doualában kettévált a csapat. Balázs Dénes Csekő Árpáddal tovább folytatta a tanulmányutat, sikeresen bejárták Kelet-Afrika országait. 1969-1970-ben Alaszkától Tűzföldig az amerikai kontinenst járta végig. Észak-Amerika bejárása után Caracasból indulva az Andok vonulatát követte Dél-Amerikában, Ecuadorban a teljesen feltáratlan Archidonai-karsztvidéken kutatott, de eljutott a Galápagos-szigetekre is. 1972-1973-ban Japánt, a Fülöp-szigeteket, Pápua Új-Guineát kereste fel, majd Ausztráliában és az óceániai szigetvilágban folytatta tanulmányútját. A 400 napos út tapasztalatairól később 3 könyvben számolt be. 1975-ben az indiai szubkontinensre látogatott el, azonban nem tudta útját tovább folytatni Dél-Afrika felé egészségi okokból és haza kellett térnie, de rövidesen újra elindult, ezúttal Dél-Afrikát és a környező országokat járta be. Erről az útról szól A Zambézitől délre című műve. 1977-1978-ban világkörüli útja során eljutott Grönlandra, majd egy venezuelai expedícióhoz csatlakozva az Orinoco felső folyásához a civilizáció által érintetlen waika népcsoporthoz. Ezután a közép-amerikai földhíd országait járta végig, majd Új-Zéland és Ausztrália következett. 1979-ben Madagaszkár szigetét járta be, ahol többek között Benyovszky Móric egykori településének és valószínű sírjának a helyét is megállapította. 1981-ben a karibi szigetvilágot, majd a három Guyanát látogatta meg, ezután Belémből indulva végighajózott az Amazonason és eljutott az óriásfolyó eredetéhez is a perui Andokban. 1984-1985-ben másodszor is körülutazta a Földet érintve a Kanári-szigeteket, Kanadát, majd újra bejárta Dél-Amerikát, különös tekintettel Argentínára, ahol anyagot gyűjtött az ország útikalauzához. Ezután Új-Zéland, majd Új-Kaledónia, Vanuatu és a Salamon-szigetek következtek és újra ellátogatott Új-Guineára is. 1988-1989-ben Délkelet-Ázsia országait járta be. Itt a karsztkutatás (pl. Sarawakban a Gunang Mulu-barlang felkeresése) mellett az országok útikalazához is anyagot gyűjtött, ezek azonban (az Ázsia földrajzát tárgyaló nagyszabású munkájával együtt) már nem jelenhettek meg a kiadók pénzügyi gondjai miatt. 1989-ben újra sikerült eljutnia a dél-kínai karsztvidékre is, majd a következő évben a Szovjetunióba látogatott el. Ez volt az utolsó hátizsákos expedíciója. Balázs Dénes utazásai során értékes kőzet-, növény- és állattani gyűjtést is végzett (számos új talaj- és barlanglakó fajt fedeztek fel a hazaküldött mintákban), de számos néprajzi tárgyat is gyűjtött és mindenfelé kutatta a magyar utazók és földrajzkutatók emlékeit. Az összegyűjtött értékes anyagok alkották a Magyar Földrajzi Múzeum anyagának alapját, melynek megalapítását hosszas bürökratikus huzavona után végül 1983-ban engedélyezték. A gyűjtemény az érdi Wimpffen-kúriában kapott helyet. Érd városa 1988-ban díszpolgárrá nevezte ki a múzeumot létrehozó geográfust. 26 könyvéből öt idegen nyelven is napvilágot látott. Szakcikkeinek, kisebb írásainak száma megközelíti a hatszázat. Aktív tagja volt a Magyar Földrajzi Társaságnak, s alapítója a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulatnak. Balázs Dénes hosszas betegség után 1994 októberében hunyt el. Utolsó hónapjaiban is emlékiratain dolgozott, melyek 1995-ben jelentek meg felesége gondozásában Életem - utazásaim címmel.

Magyar nyelven megjelent könyvei:

Jelentősebb kitüntetései: