Dr. Kopányi Mihály

A közgazdaság-tudomány kandidátusa, két évtizedig volt a Közgazdaságtudományi Egyetem oktatója. Számos külföldi és hazai egyetemen (St. Louis, Szentpétervár, JPTE, ELTE, CEU) tartott előadásokat és kurzusokat. A Mikroökonómia Tanszék alapítójaként és első tanszékvezetőjeként kiemelkedő szerepet játszott a hazai egyetemi és középiskolai mikroökonómia-oktatás bevezetésében. Két tucat szakkönyv, jegyzet, kézikönyv társszerzője, részint szerkesztője. 1993 óta a Világbank vezető pénzügyi közgazdásza, ahol a kelet-európai vállalati, pénzügyi és önkormányzati reformfolyamatok szakértőjeként projekteket vezet, publikál és előadásokat tart hazai és nemzetközi konferenciákon. (A KERI-ben az 1967-68-as tanévben végzett.)

Kopányi Mihály: Makótól Jeruzsálemig
Ezzel a rövid írással a Makói Közgazdasági Technikumot, népszerű nevén a Kerit és kiváló, szeretett és tisztelt tanárainkat szeretném köszönteni az ún. 68-as nemzedék nevében. Negyven éve érettségiztünk a Keriben, de örökre makóinak érezzük magunkat, bármerre vet is a sors. Nem az ünnepi hangulat, hanem mély meggyőződés mondatja velem, hogy a Keri szelleme, szakmai színvonala, tanáraink kivételes tehetsége s emberi tartása segített abban, hogy a híres vitézzel ellentétben nemcsak álmomban, hanem valóságban is eljussak a világ húsz országába s Jeruzsálembe. Pénzügyi szakértőként évekig dolgoztam a palesztin önkormányzatokkal, s így bejárhattam a Szentföld híres városait, s a jeruzsálemi óváros történelmi helyszíneit.
Mi voltunk a Keri utolsó tisztán fiú osztálya, egy nagyon színes, tehetséges és nehezen nevelhető csapat. A falunk és családom zárt közege után a Keriben szembesültem a különböző megyékből érkezett osztálytársak igen eltérő szokásaival, kultúrájával, s bizony nem volt könnyű összeszoknunk. Ez a közeg azonban később segített jól kezelni munkám óriási kulturális kihívásait a Közel-Kelet, Afrika, Közép- és Dél-Ázsia országaiban.
Korosztályunk a lázadó nemzedék címmel került be az európai történelembe. Bár mi erről csak később értesültünk, mégis szívből üvöltöttünk, hogy "Ne gondold, hogy tied a világ", s hogy "Tűnjél el a színről sietveee..." bár azt sem tudtuk, ezzel kinek üzenünk. Negyven évvel az érettségi után persze minden színes és szép; sok anekdota felelevenedik most bennem, de nem az osztályról, hanem iskolánkról s tanárainkról szólnék röviden, mert óriási hatást gyakoroltak életpályám alakulására. Azt is mondhatom, hogy miattuk lettem sikeres tanár, írtam tucatnyi tankönyvet, s boldogítottam ezzel bő százezer diákot.
A mi időkben a Keri kereskedelmi középvezetőket képezett kiváló színvonalon, s nagyon pragmatikusan. A tananyag, a tanári kar és a képzési rend (öt plusz egy) egyaránt jó összhangban volt e céllal. A negyedik tanév végére jól felkészültünk a vezetői szerepre, s a végzettek többsége azonnal vezető is lett felvásárló telepeken vagy boltokban, és ott dolgozik ma is vagy onnan ment nyugdíjba. A Keri szerintem messze kiemelkedett a SZÖVOSZ- iskolák közül. Ez annak a tulajdonítható, hogy minimál szakképzés helyett kiváló tanárok tanítottak bennünket József Attilával szólva nem középiskolás fokon.
Egyetemre kevesen jutottak el a Keriből, bár ez a diákok személyes elhatározásán múlott. A mi osztályunkból mind az öten továbbtanultak, akik erre elszánták magukat. A Keri s részben a kollégiumunk egy jelentős szakmai, kulturális intézmény volt az akkori Makón. Méltó riválisa a gimnáziumnak sportban és szakmában egyaránt annak ellenére, hogy eltérő oktatási célt szolgált. Büszkén vállaltuk, hogy keristák vagyunk, s bár elismertük a gimi bizonyos előnyeit, hittük, hogy a saját szakmánkban meg tornában és kézilabdában mi vagyunk a jobbak.
Tóth Lajos igazgató úr kivételes tehetségű vezető, kiváló pedagógus, kimért, korrekt, de nagyon szigorú ember volt. Bár jó tanuló voltam s többnyire csendes is, engem kétszer majdnem kirúgott a Keriből, de alaposan körüljárta az eseteket, majd bölcsen s érzelmek nélkül úgy döntött, maradhatok. Bennünket nem tanított, így főképp ünnepi eseményeken láthattuk, de felnőtt fejjel, s tanárként visszatekintve mondhatom, hogy a Keri szellemét, tartását, szakmai színvonalát akkoriban ő határozta meg. Felteszem azzal is, hogy kiváló tanárokat választott maga mellé. Tanáraink többsége az ország, sőt Európa legjobb szakembere volt, lehetett volna. Az igazgató úrnak tulajdonítom, hogy a Keriben tanulni és tudni kellett, a tanárok nem osztottak könnyen ötösöket, de nem adtak kegyelemketteseket sem. Még írásbeli munkák külalakjából sem húzták fel a jegyet, hogy csillogóbb legyen egy jó bizonyítvány. A rendszeres és szigorú nyelvtan és matek versenydolgozatok segítették a jó tanulókat, bár kicsit frusztrálták a gyengéket - talán így lett K. András beceneve Egy-iksz (1x).
Domokos István tanár úr, szeretett osztályfőnökünk, aki nagy örömünkre jó egészségben részt vett a 2008. júliusi osztálytalálkozónkon is, kivételes tehetségű pedagógus és született vezető volt. Műveltsége, bölcsessége, s emberi tartása miatt valós koránál lényegesen érettebbnek (szándékosan nem mondanám öregebbnek) éreztük, felnéztünk rá. Elfogadtuk gyámunknak, vezérünknek, szinte atyai védnökünknek, pedig nagyon fiatal, csaknem pályakezdő volt. Tőle tanultam (el), hogy a diákokat legjobban úgy lehet nevelni, ha velük egyenlőnek érzem magam, s szívből egyenlőként kezelem őket. Ez a hozzáállás nagyon jól működött hosszú tanári pályámon itthon és külföldön egyaránt.
Az osztályfőnöki órák általában unalmasak, de tanár úrral ezek családias események voltak, ahol ügyeket, eseteket, csínyeket tárgyaltunk meg, s halk szavaira, tanácsaira nem lehetett nem figyelni. Egy modern, nyitott, érdeklődő osztályról, iskoláról ábrándozott, és például szombati klubokat is szervezett, ahol mindenféléről lehetett beszélgetni, de volt benne irodalom meg játék, sőt francia römi is. Latinovits versmondásából a szellemi élet pozitív változását vélte felfedezni. Lelkes szervezéssel tanár úr nyitott kaput nekünk a világ felé is. Osztálykirándulásunk a Vág völgyében életem egyik legkedvesebb emléke, pedig bejártam négy kontinenst.
Dr. Árvai Lajos tanár úr tanította s szerettette meg velünk a statisztikát és a könyvvitelt. Máig abból táplálkozom, amit akkor tőle tanultam, az egyetem már alig adott újat. Tanár úr a szakma doajenje, bírósági szakértő s kiemelkedő pedagógus volt. Az osztályból kevesen szerettük a könyvvitelt, de fantasztikus humorral ügyesen belehelyezkedett az osztály légkörébe, szeretett, megértett és tisztelt bennünket. Az osztály érdektelenségéről egyszerűen nem vett tudomást, érdekes és didaktikus példáin keresztül végül megtanította a könyvvitelt, ha akartuk, ha nem.
A tényleg unalmas 314 Pénztár számla témáját egy bírósági üggyel indította valahogy így: "Készpénzt a pénztárból lehet lopni. De az az ostoba Z nemcsak hogy lopott, de olyan bután vezette át a lopást a 314-en, hogy percek alatt lefüleltem. Szóval ilyet ne csináljatok fiúk". A történet persze folytatódott, számokkal is levezetve a csalást, s az osztály annyira figyelt, hogy a légy zümmögését is meg lehetett hallani. Aztán ugyanő volt képes arra is, hogy három hónap alatt megtanítsa nekünk az új könyvvitelt 1968. januártól áprilisig úgy, hogy csak egy stencilezett vázlata volt (de hol van már a stencil meg 68!).
Kormányos Antal tanár úr a kémia megszállottja volt a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. Ő volt az első tudós, akit életünkben megismerhettünk. Szikár alakját, mosolygós, kissé révedező, s huncut tekintetét sosem feledhetjük. Persze, az osztály többsége a kémiát nem értette, nem szerette, s nem is tanulta. De a tanár úr órái olyan hatással voltak mindannyiónkra, hogy azokban a 45 percekben mindenki a kémiában élt. Képtelenség volt nem figyelni tanár úr kísérleteire, magyarázataira, aki kész drámaként ecsetelte a hidrogén és oxigén találkozását.
Ha bemutatója közben kicsit felrobbant, csak megjegyezte: "hű ez nagyot durrant", s kormos arcát le sem törölve folytatta a kísérletet. Sokszor úgy tűnt, egy másik világban jár, s titokban Mengyelejev meg Einstein professzorokkal diskurál ismeretlen e-mail csatornákon. De ez nem így volt, nagyon figyelt ránk, pontosan ismert bennünket, tudta, ki mire képes. Összemosolygott velünk órán, folyosón, vagy utcán egyaránt. Sokk trükköt ellestem tőle, s később sikeresen alkalmaztam tanárként, közöttük legfőbb az, hogy mind a szakmát, mind a diákot érteni, szeretni és tisztelni kell.
Batka Júlia tanárnő vörös diplomával érkezett, s nagyon felkészült, nagyon tehetséges, és elkötelezett volt. Sajnos a csapat egyszerűen nem fogta fel tárgya fontosságát annak dacára, hogy nagyon praktikus dolgokkal és szakmai alapkérdésekkel foglalkozott. Ez részint abból adódott, hogy a tanárnő a legfejlettebb nemzetközi gyakorlatot próbálta megtanítani, aminek gyakran nem láttuk realitását az akkoriban igen szerény hazai kereskedelemben.
A modern nyugat-európai, amerikai kereskedelmet, a nagyáruházakat nem tudtuk elképzelni, a Corvin meg a GUM metaforikus világa jelölte képzeletünk határait. Máig szégyellem kissé, hogy a tantárgy legjobb tanulójaként vitattam a zsugorfólia szerepét a modern kereskedelemben azon az alapon, hogy ilyen fólia itthon nincs is, biztos drága, meg hogy miért kellene zsugorfóliával csomagolni. Tanárnő végül meggyőzött, és elfogadtam, hogy talán valamikor. Butaságom gyakran eszembe jut, mikor zöldséget, húst csomagolok ki zsugorfóliából, ami ma nemcsak a kereskedelem, hanem háztartásunk egyik fontos csomagolóanyaga is.
Lantos István tanár úr nehéz helyzetből indult a magyar nyelv és irodalom órákon, mert az osztály többsége igen gyenge alapokkal és csekély érdeklődéssel érkezett Makóra. Ráadásul sokan az általános műveltség fontosságát sem látták át kora-tizenéves fejjel, s a magyar nem számított szakmai tárgynak sem. Tanár úr ehhez képest igen jó eredményeket ért el velünk, s szerintem precízen megtanította az akkor előírt tananyagot, s különösképp a magyar nyelvtant.
Tanár úr bölcsen, jó humorral, s empatikusan kezelte az osztályt, és csendes tanácsokkal segítette a jobbakat. Felhívta figyelmünket a könyvtárba járás fontosságára, meg az Élet és Irodalomra, a Kortársra, a Nagyvilágra, és Örkény, Hemingway, Faulkner, Sartre könyveire. Az osztály Rejtő Jenő iránti lelkesedését is jól fogadta, hisz Rejtőt azok is boldogan olvasták, idézték, akik a kötelező olvasmányokat elkerülték, ha lehetett.
Pintér Zoltán tanár úrtól tanultunk meg a matematikát messze a kötelező tananyagon túl. A szerény technikumi matek se kottyan a jobbaknak. Ezzel szemben a matekszakkörök, amiket tanár úr vezetett, hangulatos heti események voltak. Elhittük, s be is bizonyult, hogy fel tudunk zárkózni az ország jobbjai közé, persze nem a pesti versenyistállókhoz, de végigdolgoztuk a Bolyai-füzeteket, sőt megoldottuk a matematikai lapok néhány érdekes példáját is. Tanár úr bölcsessége, humora, meg óriási szakmai tudása és didaktikai készsége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nem keseredtünk el kezdeti súlyos hiányosságaink miatt, hanem megértettük s követtük tanácsait. Számomra ő teremtett biztos alapot az egyetemi tanulmányokhoz, ahol a matekigényes népgazd szakon is kiválóan megfeleltem.
Tanár úr másik, s nem különben fontos érdeme volt a kézilabda határtalan támogatása. Nagyrészt neki köszönhető, hogy a kerista lányok alkották az NB I-es vagy NB II-es makói női csapat gerincét. Bár velünk nem dolgozott, mégis így lett a kézilabda kedvenc sportág a fiú osztályban. A kézilabdát máig imádom (nézni). Meggyes Jenő tanár úr a torna és a festészet megszállottja volt, sokoldalú tehetség. Megmutatta, hogy mindig és mindenütt vannak tehetségek, csak azokat meg kell keresni, fel kell nevelni. Fanatizmusa miatt iskolánk a legjobb volt szertornából a SZÖVOSZ-iskolák között, több országos hírű tornászt is kinevelt. Végtelenül szigorú volt a tornászokkal, sok edzést követelt, üldözte a dohányzást. Mivel dohányzáson érte, Sz. Lajostól megvonta a fehér nadrágot, amin Lajos hetekig kesergett.
Most is úgy érzem, hogy torna iránti szeretete túlzó volt, s méltánytalanul lenézte és ellenezte a népszerű sportokat. A kézilabdát eltűrte, mert az az iskola büszkesége volt, de a focit lenézte és utálta. Nem tolerálta, ha akár szombat délutáni szabad időnkben focizni merészeltünk. Csodáltuk, bár nem értettük művészetét, amiről ritkán beszélt, de ha elkezdett mesélni, hihetetlenül érdekeseket mondott. Az őszi betakarítási munkákat ránk hagyta, közben ő a kukoricatábla végén órákig kalapált, s a hét végére készen volt egy gyönyörű dombormű.
Patyi Jenő tanár úr a politikai gazdaságtant tanította változó sikerrel. Tanár úr hihetetlenül színes, érdekes személyiség volt, s csak jó humorának köszönhető, hogy az osztály elfogadta a tárgyat, és keményen küzdött annak viszonylagos megértéséért. A polgazdot ma divatos szidni, s most erről nem kezdenék vitát, bár úgy vélem, hogy nem illett a Keri szellemébe, funkciójába. Tanár úr viszonylagos sikere abban állt, hogy az osztály úgy-ahogy feldolgozta a tárgyat. Tanárként is meggyőződésem, hogy a polgazd elfogadtatásában nagy szerepe volt annak, hogy tanár úr nagyon tudta az alapokat, s így érte el, hogy az általa elvárt minimumot az osztály feldolgozza.
Az 1980-as évek végétől magam nagy szerepet játszottam abban, hogy a polgazdot a modern közgazdaságtan váltotta fel Magyarországon, de a tanár úr szakmai feszültségét sem akkor, sem most nem merném megkérdőjelezni. Tovább menve azt is mondhatom, hogy Patyi tanár úrtól megtanultuk, hogy az iskolában nemcsak, sőt nem elsősorban tételeket, hanem a tanulást magát s a gondolkodni tudást kell megtanulni.
Tudjuk, a Kerinek több kiváló igazgatója és számos kitűnő tanára volt, de mi csak azokról emlékezhettünk meg, akiket személyesen ismertünk, akiktől személyesen tanultunk. A fenti kis történetekkel azonban nemcsak a 68-as nemzedék s szeretett tanárai előtt kívántunk tisztelegni, hanem rajtuk keresztül fejezzük ki tiszteletünket mindazon kiváló tanárok iránt is, akik a mi osztályunk előtt vagy után voltak a Keri kimagasló személyiségei, pedagógusai.