Stenger Gizella

A rettegett hír megérkezett. Telefonon jött egy jóbaráttól, hogy a 83 éves Gizi néni elment örökre.
Ő, aki Makón magyar-történelem szakos gimnáziumi tanár volt, ő, akinek irodalom órái olyanok voltak, mint egy színielőadás, ő, aki úgy tudta leadni az anyagot, hogy a leggyengébb és legmozgékonyabb tanulók is megbabonázva figyelték, nem szerette, ha a nyilvánosság foglalkozik vele.
Megtiltotta, hogy a temetéséről, közlemény jelenjen meg. Szíve vágya volt az, hogy utolsó útját egyedül tegye meg. Még szerencse, hogy ezt nem tudta mindenki!
Vagy tudta, de renitensnek bizonyult... És ment a hír... És Amerikából egy tanítványtól jött vissza a kör-email, csörögtek az ország minden részében a telefonok, kattogtak a klaviatúrák, és augusztus 17-én reggel kilenckor ott álltunk Makón a Hédervári utcában, a háza melletti temetőben a tilalma ellenére, elszántan és összetörten... Nem kevesen, és kiváltságosnak éreztük magunkat, hogy ott lehetünk.
Álltunk dermedten a súlyos csendben, vártuk a 9 órát, a hajnal helyett, melyben távozni szeretett volna... Csak az emlékeink szárnyaltak, amelyeket Ő töltött be.
Szálltak a néma percek, s benne a kincs-emlékek, mert ő még halálában is adni tudott.