Varga Bálint András
Bevezető:
Varga Bálint András (gyakran rövidítve magyarul VBA, németül B.A.V.) (Budapest, 1941. november 3. - 2019. december 31.) zenei újságíró, rádióriporter, a budapesti Zeneműkiadó, majd az osztrák Universal Edition promóciós vezetője.
Pályája során a 20. század második felének csaknem minden jelentős zeneszerzőjével, muzsikusával készített interjút.
Életpályája:
Gyermekként zongorázni tanult, de a lámpaláz megakadályozta az előadóművészi pályán. Fivére 1956-ban Ausztráliába disszidált. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol-orosz szakán tanult 1960-1965 között. 1966-1967-ben oklevelet szerzett a MÚOSZ Bálint György Újságíró Iskolájában.
1965-ben a Magyar Rádió angol nyelvű szekciójában kezdett dolgozni, de a sok nyelven beszélő Varga készített interjúkat a magyar adás komolyzenei műsorainak is. 1971-ben Sarlós László hívására a Zeneműkiadó külföldi promóciójáért felelős vezetője lett. Számos kortárs magyar mű nyugat-európai bemutatóját sikerült elérnie. 1990-ben vált meg a kiadótól. 1991-1992-ben a berlini Magyar Ház igazgatóhelyettese. 1992 júniusától 2007. decemberi nyugalomba vonulásáig[4] a világhírű Universal Edition kiadónál volt ugyancsak a promócióért felelős vezető. Pályája aktív részének lezárulása alkalmából a Wiener Klaviertrio koncertet adott tiszteletére, ahol Johannes Maria Staud Für Bálint András Varga c. műve is elhangzott.[5] Ugyanebből az alkalomból készült Kurtág György Varga Bálint ligatúrája c. triója is.
Az évtizedek alatt zeneszerzőktől kapott grafikáit, írásos anyagait a berlini Művészeti Akadémiának adományozta.
Könyvei:
- angolul: Conversations with Iannis Xenaxis. London, 1996. Faber and Faber. ISBN 0571179592
- németül: György Kurtág: Drei Gespräche mit Bálint András Varga und Ligeti-Hommagen. Hofheim, 2010. Wolke Verlag. ISBN 3936000409
- angolul: György Kurtág. Three Interviews and Ligeti Homages. Rochester. University of Rochester Press ISBN 9781580463287
- angolul: The Courage of Composers and the Tyranny of Taste. Reflections on Music. Rochester, 2017. University of Rochester Press
Díjai,elismerései:
Láttad már?